Kezdenek beindulni a dolgok. Ehhez bizony nem elég egy huszonhármas lábbeli Totinak sem, így fel is vette az apja cipőjét. Márpedig Otto lába negyvenhétésfeles. S meg is indult ám vele. Éva néni épp itt volt, készen voltunk teljesen a műsortól.
Említettem, hogy nem megfelelően bababiztos a ház, emiatt sokszor meggyűlik a bajunk Totival. Hát hosszas méregetés és szerelés árán de végül sikeresen felkerült a lépcsőkre a kis kapu, hogy Totinak ne legyen olyan könnyű dolga. Persze azt ne higgye senki, hogy Toti nem jött rá szinte azonnal melyiket hogyan kell kinyitni, legviccesebb jelenet a tolózár első alkalommal történő kinyitása volt. Kis rásegítéssel mostmár egy lépcsőn sem tud csak úgy leszaladni. YES.
Szeptember 5-n megvolt a házavató buli. Jöttek sokan már délutántól, készült a finom pöri a szépúj főzőhelyen a szépúj bográcsban. A csapat igen jól érezte magát, számomra legalábbis úgy tűnt. S voltak gyerekek, ami külön jó volt, s új dimenzióba emelte a bulizási szokásokat. Sárika mellett még itt volt Ozzy és Adrienn kisfia, Zolcsika, aki 3 hónappal idősebb Totinál és beszél (nagyon ügyesen, ragoz, verset mond meg minden, hamar kezdte s gyorsan fejlődött, tátott szájjal lestem néha milyen dolgokat produkál, wow). Sárika hozta a szokásos elbűvölő formáját, mindenkit körbefotózott, bandázott a kicsikkel, sőt, még csocsóztunk is. Toti és Zolcsika igazán jól összebarátkoztak, megölelték egymást, meg is simizték meg örömükben ugráltak (lásd a videokat, olvadásveszélyes aranyossági szint!!) nameg játszottak nagyon. Toti fél 9 után intett búcsút a bulinak, Ágó fürdette le, vérprofi módon. Lassan Illykéék is hazaindultak hisz Sárika is álmos volt. Zolcsi bírta a legtovább, 11 is elmúlt mire elindultak, de csak a végén kezdte a nyafizást addig kis hősként viselkedett. Remélhetőleg a következő találkozásig nem telik el olyan sok idő, az újdonsült kis barátoknak találkozni kell ám:D
Egyébként a buliban mindenki jóllakott, senki nem szomjazott, volt meccsnézés, kaptunk házavatós virágot meg tortát, sőt még egy esküvői meghívásra is sor került, Borcsi és Béla kötik össze az életüket nemsoká. A fiúk ki tudja meddig dolgoztak a ház felavatásán, de remekül sikerült a buli azt kell mondjam. Reggel még volt egy kis romeltakarítással egybekötött "afterparty", ahol kiderült, a fizikai törvények igazak, szemeteszsákba hamut lapátolni balgaság, nameg a gyerekjátékokkal a felnőttek is igen jól eljátszanak, Evok is DJ lett...
Köszönjük mindenkinek a részvételt, gyertek máskor is:D A napok gyorsan telnek egyébként, vannak hülyeségek. Toti szőlőfanatizmusa azzal párosul, hogy szereti ledobálni a dolgokat az etetőszékből. Otto meg is oldotta, jól odaragasztotta a fürtöt, hát mosmondjátok meg.
Toti elég vad kompozíciókat bír magára ölteni, a kiscsizma a melegítőgatyával, hozá nem illő pulcsival és a nyaklánccal....hm hm. Viszont igen tudnak divatolni is, a belőtt séró jól állt nekik Ottoval.
Pénteken voltunk zenebölcsiben végre, ott volt Viki és Danika is. Toti egész sokáig bírta az ölemben, élvezte a dalokat meg mindent aztán elindult felfedezni, s félkilós súlyzókat hordott ide-oda a teremben. Aztán jött Ágó hozzánk, jól megebédeltünk majd Apu is jött egy kicsit onokázni s meglesni hogy állnak a dolgok a nagy gardróbszekrényszerelő-buli óta.
Toti megmutogatta a házat meg a kertet ahogy kell. Aztán estére befutott Sanya és Sárika, úgyhogy volt játszótárs egész napra. Játszottak sokat, Sárika pózolt, ugrabugrált meg minden, Toti néha megpihent de élvezte a sok ingert, ami érte napközben. S este ő lett a habkirály. :D
Szombaton Otto igazi nagy meglepetést szervezett. Először beszereztük a csapomat, ami nagyon nagy örömmel töltött el, akár mehettünk volna haza, ez már elég meglepi volt. De mentünk tovább, méghozzá Hajdúszoboszlóra, a Bioételfesztiválra. Tavaly is mentünk, szóval Toti jár erre a fesztiválra, mondhatni notórius fesztiváljáró lett:D Remekül éreztük magunkat, ettünk-ittunk, játszótereztünk, szereztünk finom mustot, fényképek nincsenek, a gép itthonmaradt.
Tegnap elmentünk végre babaúszásra. Az ifiúr igazi kis hedonista módjára élvezte a helyzetet, hátracsapta a fejét s úgy élvezte a vizet, a köztes időben rúgta magát előrefelé, úszott, lubickolt és a karúszót is sikeresen bevezettük nála. Az első alkalommal nem igazán jött be de most vidáman lebegett s fél percekre el is tudtuk engedni, egyensúlyozott, nagyon tetszett neki.
Délután még fejlesztette a rajztehetségét meg játszottak sokat az udvaron, ettük is jót. Ma délelőtt hozta a tesóm a kocsit úgyhogy kisétáltunk a buszmegállóba vele. S mivel elég esős volt a tegnap éjjel, nem száradt meg a fű szóval benn játszottunk sokat. Mondhatom, megszokta a lakást, ismeri a zegzugokat, vannak kedvenc helyei. A hiszti sajna maradt még, de ezt már nem kenjük az új helyre....
S hogy a kistesóról se feledkezzünk meg, hisz közben Ő is szépen lassan növöget, el kell mondjam egyre többet és erőteljesebben mocorog, amit eddig nem éreztem de mostanában igen, olykor tüdőnrúg, ez nem esik jól de büszke vagyok rá azért mindig. Otto is érzi, hogy mocorog, nemsoká meg is nézzük hogy fest. A pocakom igencsak termestes, szerintem nagyobb mint ennyi idősen Totival volt, már néztek héthósnak is..pedig még holvanaz....hah, mindjárt itt, tudom. Névválasztásban még mindig nem sikerült dűlőre jutni, ha valakinek van ötlete szívesen fogadjuk.
Házavatás
- 2009. szeptember 14., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése