Ekkora idillben pihentek a fiúk, Erik a szépúj lábbelijében virít.
A kellemes időre tekintettel családilag séta.
Irányváltoztatás a macska miatt. Nem MAKKA. TITA!
Hazaérkezés.
Apja fia....
Lassan esedékes egy hajvágás.
Indulhat a hét.

Lazzán. Séta után. Mivel elmentünk gyalog a blotba, Erik a kendőben Toti pedig gyalogosan mellettem, igazi jófiús stílusban, fogta a kezem, a blotban úgy kellett könyörögni engedje el míg fizetek:D Imádnivaló.
Incognito.
Pumukli.Egész nap nem kaptam, mostmár ide azzal a cumival, DE MOST!
Köszíí. (Lábujjak még mindig édesen kuszák egy kicsit. )
Miután bátyus aludni tért, Zuzu következett. Ebben a szerelésben indul a white party-ra.
De persze a hideg miatt addigis meleg ruha is kell. A szép elefántos.
Mini pumukli.
Ez a mosoly, csodálatos.Tetszik nagyon, azért fotózom őt is ennyit.
Kedden jött Éva néni, a kisebbik onokával kezdte.
Majd a nagyobbikkal folytatta a napját nálunk. Csodás időnk volt tegnap úgyhogy kimentek kicsit a kertbe, volt fáramászás is de azt nem láttam, legközelebb lesz fotó, ígérem.
Két óra elröppent odakinn, nem volt egyszerű becsalogatni őket. Toti nem is aludt délután, csak sziesztázott s utána ismét a kertben játszottak.
Miután letettük Totit "aludni", készülődni kezdtünk az esti menetre. Erik Zuboly hathetes kontrolljának első lépéseként csípőszűrésre voltunk "hivatalosak".
Mielőtt elindultunk jött Hugi.
A csípőszűrés előtt beugrottunk DMbe. Ez nagyon fontos információ, ezért írtam le. Na jó, nem. Ott összefutottunk Gabóékkal, Marci már nagyon nagyfiú, láttam elsuhanni a nagyi karjaiban a boltból ki. Megnézték Eriket a hordozóban, majd Gabó férjének kérdésre, miszerint szokták-e még kérdezni, hogy fiú vagy lány, lazán rávágtam, hogy sosem kérdezték még meg. Erre az épületből kilépve régi szomszédasszonyunk Icuka nyomban feltette a kérdést a világoskékben pompázó baba láttán. Még ilyet. :D Szerintem legegyzserűbb lenne ilyenkor megkérdezni a nevét, abból jobb esetben ki szokott derülni:D
Nade. Csípőszűrés. Magánrendelésre mentünk, ne kelljen várni. Időpont előtt érkeztünk, főnaivba. Végülis jól alakultak a dolgok, pont meg tutam etetni, így csendben nézegettt a szűrés ideje alatt, ahol megállapították, hogy szimmetrikus. Hallalujah. Aztán haladtunk tovább, az én hathetes kontrollomat is lerendeztük, a dottornő és assszisztense ámult-bámult mekkor nagyrsa nőtt a baba aki csak úgy kirepült az anyukájából:D Velem is minden ok. Csütörtökön még lesz egy körünk, a neonatológiára visszük Eriket.Este mindenki nagyon várta már a fürdést. Toti a nemalvás és a sok kintlét miatt nagyon fáradt volt, Erik pedig a sok jövésmenésben fáradt el, úgyhogy Éva néni Totit én Zuzut fürdettem.
Ma pihivel kezdtünk.
Majd játékkal folytattuk a napot.
Ami remekül indult, megérkezett a csodálatos rugalmas hordozókendőm, PIROS. Imádom! Csak úgy simul az emberre!
Hathetes kontroll round 1
Vendégszerepléseink
Feltűntünk mostanság több blogban is, íme a dokumentáció ezekről
A Nyíregyházi Babaklub oldalán a HunBaba MeiTai promoképein.
Nonchy szépségblogján jómagam sminkmodellként szerepelek Krisszel karöltve.
Kinga és Borka blogján pedig a csütörtöki találka szerepel, kézenfogva sétálós képpel:D
Fesztivál négyesben
Miután évek óta valahogy mindig az ominózus esemény utáni héten értesültünk róla s az idén már előtte való nap hallotta Otto, hogy most esedékes, szombat reggel fogtuk magunkat, összerámoltuk a családot és elindultunk Miskolcra a Kocsonyafesztiválra. Erik végigpocolta az utat, Toti pedig játszott, s mire odaértünk a köd is eltűnt, úgyhogy egy ügyes parkolóhelyfogást követően magamra kötöttem Eriket, Totit beültettük a babakocsiba és bevetettük magunkat a békás forgatagba. Volt minden mi szem-szájnak ingere, plusz a tipikus vásári cuccok. Vettünk is ezt-azt, nameg ha már kocsonyafesztivál, vettünk egy adagot abból is.
Toti elnézegette a forgatagot, a villamosokat, a zenészeket, a gólyalábasokat, megamindent. A kis 22 hónapos nagyfiú így mulatott 2010.02.20-n:D
Több színpaddal is találkoztunk, mint egy igazi fesztiválon, ugye. Teljesen jó volt a hangulat, de tényleg.
Nem olvastunk utána a programoknak, hisz tudtuk, nem maradhatunk sokáig, úgyhogy haladtunk az árral és mentünk az orrunk után. De így is remekül éreztük magunkat és teli hassal indultunk haza.
És vidáman.
Az úton Toti eljátszott a tologatós békával.
Erik egy kicsit sírt de mire megállhattunk volna abbahagyta, úgyhogy egész jó volt az út, el lehet indulni a srácokkal egy ekkora útra:D

Persze csak ha van desszertként túrórudi.
Délután jött Sanya megnézni a srácokat. Totival gyurmáztak.
Erik közben Ottot sasolta és viszont.
Majd Sanya Erikezett.
Egész délután-este ebből álltunk ki. Evés-alvás.
De csakis az ölemben.
Egy kicsit elvolt a hordozóban is.
Fürdés után testvéri szeretetben leledzés.Büszke OttoApu a két kis gézengúzzal.
Este nem volt rövid kör Eriket elaltatni, de fél 11 körül letettem és fél5 után ébredt! Hat órát egyhuzamban! Aztán evés-pelucsere, büfi még evés és társaival eltelt az idő, de miután ismételten elaludtunk, még négy órát lenyomott, így fél 10 után ébredtünk! Ezt nevezem fantasztikus vasárnap reggelnek:D
Csodás ez a nap!




