2feet












Ha gyereke van a zembernek, akkor tudjon rá, nincs hétvége, sem ünnep, a reggel 7órai ébredés minden napra vonatkozik. Viszont a reggeli boldog babafejtől könnyű felébredni. Jött hozzánk Szami egy kitsit meglesni a királyfit és továbbgörgetni a jegyvásárlási mizériát:D

Délután meg a fijúk elmentek nagybevásárolni, kávézásos, mindencsajtalábáróllevevős esemény lett a dologból, olyan nyugudtan ülte végig az egészet, mintha mindigis csak ezt gyakoroltuk volna. Szóval büszke. Mink, szülők:D

Ami nagyon érdekfeszítő és említésre méltó még a mai napon az a bokámmal kapcsolatos fejlemény. Mégpedig az, hogy dottori javaslatra bátorkodtam kicsit terhelgetni a lábamat, ami odáig fajult, hogy érdekes ritmusban, de már segédeszköz nélkül tudok haladni lassan, ami azért remek, mert ismét van kezem, ezáltal senkinek nem kell szólnom, ha valamit vinni szeretnék valahova. Príma dolog ez. Mondjuk még csak az egyes fázisban vagyok, nade mégis:D

Toti pedig este felfedezte magának a fésűt. Megpróbálta elkapni miközben a kis loboncát fésültem, aztán pedig azon ügyködött, hogyan lehetne szétkapni. Honnan örökölte????

Lustálkodás









Még Hugi is jött egy kicsit délután, a szem alatti fáraccság elűzettetése is megtörtént, hirtelen huss lett a gondoknak és a vizsgaidőszaknak és a sok jóindulatú és logikusan gondolkodni képes tanárral kapcsolatos érzéseknek, Toti (aki még pink fejdísszel is meglehetősen kispasis) és a lézengés áldásos hatásainak köszönhetően. Aztán Ágotákok kóperésönben levitték Totit sétálgatni, lásson telet.



Miután boldog jegytulajdonosként hajtottam álomra a buksim, reggel iziben buzgón leszedtem a gipszet a lábamról, ügyesen befásliztam, felvettem az erkaszt, kezdődjék a nap. Toti reggeliztetéséig nagyjából rendben volt minden aztán rámjött a fájás. Na remek. Így el is aludtam, hogy addig sem érzem, nameg majdcsak elmúlik, de nem. Miután elkezdett kékülni már szinte, leszedtem róla az összes rögzítőcuccot és valóban elmúlt a fájás. Jó a kötés de ha szoros akkor már nemjó. Viszont ma megnéztem tüzetesen az új bokastílusomat, bionikus téma 2.0. Mulaccságos látvány, lukas. van olyan oszteoszintézis benne, hogy csak na, már-már megszólal, olyan dönöjű. Mire anyánk ideér, már lehet vele szökdécselni.











Toti pedig nagyon édes dolgot tett ma, elszundított a hintában:D Mire megebédelt megjött Éva néni meg Attila, úgyhogy Toti csak lesett. A délutáni szórakozás megvolt mindenkinek:D Toti sétizett egy nagyot a Nagyijával aztán ismét úgy döntött, nem alszik délután, mert minek. Hát ha dolga van, na.Fürcsizés továbbra is imádott programpont, a vízelkapás tudománya is fejlesztés alatt. Legcukibb mikor a csapból aláhulló vízsugárba "kapaszkodva" próbál felállni:D



Mé kétféle betű?



















Sticky & Sweet Ticket Owner




Megvettük a jegyeket!!!! Drága Dinnye és Szami kooperációban a 10kor kezdett jegyárusítást megelőzően a mi jegyünk már le volt foglalva, úgyhogy lehet visongatni, örülni, készülni, megpróbálni kitalálni mit veszünk majd fel:D Megnézzük Anyánkat Nonchykával ismét, s elmondhatjuk magunkról, hogy JÁRUNK MADONNA KONCERTEKRE. Húdejóvagy:D A Hugi is el tud jönni ezúttal:D Boldog jegytulajdonosok vagyunk, Augusztus 22-n majd lehet ugrálni meg örülni:D Music makes the people come together:P

10 hónap





Azt sem tudom hol kezdjem hirtelen:D Szóóval. A kis superbaby nagyon drága, az egy literes korsót is képes magára borítani, természetesen úgy, hogy utána ússzon a teában MINDEN:D

Miután ezt a küldetést teljesítette, szétkapta a fanghalat, megnézte nincs-e benne Csepregi Éva -ne járjon úgy, mint az anyja,vagyis én, aki kislányként teljes kétségbeesésben kereste a hangfalszereléskor CsepregiÉvát, hisz tegnap még benne volt, hiába, a műszaki érzék.

Közben ugye várakozó álláspontban néztük az órát, de az ébrentartási hadművelet eredményessége megkérdőjelezhető, ugyanis a hintázásból egyenes út vezetett az elalváshoz, így Marica lemaradt a királyfiról. De így is volt mit megtárgyalni, boka, evés, alvás napirend, a szokásos témákban. Olyan jó nekem, hogy ilyen jó védőnőm van:D




Anyu megpróbált betelni az unokájával, de ezúttal sem sikerült:D Éva néni sem tudta ezt a küldetést teljesíteni tegnap. Viszont játszanak egész nap vele:D

Tegnap megsuhintott bennünket a 21. század csúcstechnológiája, jöttek szerelni kaputelefont. Igen, most. 2009 február 19-n. Ezért jó nem fiatalokkal együtt lakni, remekül elvannak kaputelefon nélkül, sőt, ha a kapucsnegő nem működik, az sem zavarja őket, hónapokig elvannak így. Nade mostmár rendelkezünk az áppáráttal, a szerelőket Toti tátott szájjal bámulta, akik cserébe megpróbáltak valami mutatványt előadni, de Toti nem osztogatja a mosolyokat csak úgy.




















Jött délután a Hugi is, cseppet megviselt állapotban érkezett, ez a gyorsított tempójú vizsgaidőszak kicsit fárasztó.
De 2 másodperc Totival és huss a gondoknak:D Este Toti feladta a leckét Éva néninek, nem egyszerű öltöztetni a kis örökmozgót, Anyu is emlegeti, én is tapasztaltam. Néztünk aztán Keresztapát, hjajj de szuper film az:D

Ma jött Anyu reggel, megállapította, hogy ismét változott a kis Ottó amióta nem látta - egy nap alatt- és hogy igazi kispasi:D

Aki mellesleg pont ma TÍZ HÓNAPOS. Tudományaival mindenki tisztában van, de a legfontosabbak: mászik, térdepel, feláll, oldalazva közlekedik bútor mellett, sokfélét mond (gyágyá, jájá, vává, papa, mamma, dede, nene és társai) felemel dolgokat két kézzel és két ujjal, egy ujjal is nyomogatja a gombokat, szeret nagy zajt csapni, beleharapni dolgokba, eszik darabos dolgokat és almát is egyben, lobog már a haja, olyan hosszú, szeret fürcsizni és úszni, nagyon figyelmes, minden apró neszre felkapja a fejét, a nem szót lehet érti, viszont ha meghallja, úgy folytatja a tevékenységét, hogy közben mosolyogva nézi a felügyelőembert. Hirtelen ennyi jutott eszembe, nameg az, hogy nemsoká egy éves lesz, ezt el sem hiszem.

Bokafronton az a helyzet, hogy sokat tornáztatom, egyre jobb, már majdnem annyit mozog fel-le mint a másik. Gipsz nélkül szoktam néha közlekedni, olyankor leérintem a talpamat:P Wattafeeling