Előszöris azzal kezdem, hogy leszögezem szög és kalapács híján szóval, hogy bezony a képek igencsak összevissza vannak, mivel két fotoapparáttal rendelkezünk s természetesen mind2t használjuk is.
Voltak törpénések is mióta nem írtam, több. Voltunk kávézóban Mónikámnál, Toti igazi kis partiarc, mindenkivel elbarátkozgat, a csajoknak pedig olyan mosolyáradatot küld, hogy csak olvadnak szét sorban.
Szerelni is szeret továbbra is, ez így is marad asszem, minden, ami kütyü érdekli. A laptopot nem véletlenül nem hagyjuk neki, hogy megkaparintsa, a billentyűzetet mindig megdolgozza úgy, hogy egy-két betű repül. Az új billentyűzet korában csakis a 14 hóforduló örömére engedtük neki a gépezést, egy percre. Nem is lesz több.
Egyébként telefonálni is imád, mindent odatart a füléhez, olyan is előfordul, hogy a távirányítóval a fülén mászkál és magyaráz. Kivel beszél olyankor vajon:D S kitől örökölte ezt a kütyümániát, kábelmániát? El sem bírom képzelni:D Amúgy már a tv-állvány melletti részen is befér, így a tv háta mögötti kábeleket is meg tudta érinteni. Egyszer. Remélem rögzítette az infot, mert marad a barikád:D
A hurcolkodás is rendkívül népszerű. Bejöttek a nagyik kicsit onokázni meg segítettek kicsit a sikamika-rámolásban -köszönet érte még egyszer- Toti segédkezett és persze pakolt. S mindent szeret kiszedni a helyéről, elvinni máshova. Nagyon aranyos mikor egy 47,5 s méretű cipővel flangál, vagy egy dobozzal ami akkora mint ő, vagy egy bazinagy könyvvel, ami csúszik ki a kezéből s közben erőlködik s nyög. Jááj:D

A haja már igen hosszú, ha nem rögzíted jól, a punkfrizkó lekonyul:D
Elkezdett motorozgatni, még csak itthon és rövid távon, de élvezi.
A fürdés úgy alakul, hogy a mosdás részét finoman szólva nem élvezi, de a vízben imád lenni. S szórakozik velünk. Tudja, hogy nem szabad belearcolni a vízbe, úgy tesz mintha belenyomná az arcát, de nem, csak zsiványkodik. Video.
Meglátogattuk a lányokat is, ott aztán ment a rámolás meg a szaladgálás, s egy fotó erejéig egy szemüveg is rákerült, a kis Professzorra.
Az igencsak kiszámíthatatlan időjárás, illetve a sok erő miatt nem mindig tudtuk a standard játszóterezési mennyiséget tartani, de mikor az ölembeült a kiscipővel s elindultunk sose unatkozott. Ágó is tudott jönni elég sokszor relatíve, mentünk ide-oda, séta, játszi, vásárlás, sültkrumplizás ienek. A Lenny Kravizt koncert hetében a hétvégén jött Szilvike, találkoztunk egy-két bambira, voltunk zenés-táncos szórakozóhelyen, szombaton pedig lányoskodás volt, nosztalgiával és meglepivel. :D Tegnap volt benn Éva néni, Totizott míg én elintéztem ezt azt, kaptam sok papí
rt, meg aztán írizáló csodakörmöket:P Beszereztem ám Toti első alsónacijait is, Thomas-os. Majd teszem fel a képeket;)Kaptam ám szép virágot is.
A reggelt egy döbbenetes és sokkoló hír árnyékolta be, a pop királya életét vesztete, fel sem bírom fogni, nagyon sajnálom. Michael Jackson Rest I
n Peace. Nem feledünk.
Ma pedig voltunk Totival egy pofás kis shopping túrán, amit a kis drága szó nélkül végigcsücsült, énekelgetett, aranyoskodott meg ilyenek, ezzel kedveskedett nekem ezen a jeles napon.27 lettem, bevallom, hogy elmúltam 20, na.
pam-pam-pam-pamparapampam:P
Bolond idők
- 2009. június 26., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése